A nyolcadik osztályosak Budapesten kirándultak. A Madame Tussauds múzeumban, valamint szabadulószobában jártak. A gyerekek nagyon élvezték a napot.

A nyolcadik osztályosak Budapesten kirándultak. A Madame Tussauds múzeumban, valamint szabadulószobában jártak. A gyerekek nagyon élvezték a napot.
A Heves vármegyei Pedagógiai Oktatási Központ ebben a évben is díjazta a tanév során tanulmányi versenyeken kiemelkedően teljesítő tanulókat. Magda Milán a hatodikosok matematika versenyén elért első helyezéséért vehette át az elismerő oklevelet és az ajándékot.
A 4. és 8. osztály közösen számháborúzott a nyári testvérosztály-program gyanánt. A gyerekek nagyon élvezték az együttes „harcot” a győzelemért.
A felsősök kerékpározni voltak május 29-én. Az úti cél Jászágó volt, de sajnos a rossz idő miatt ezt le kellett rövidíteni. Ettől függetlenül jól érezte magát a csapat!
Májusban különleges osztályprogramban volt része iskolánk első és második osztályos tanulóinak. Egy vidám délutánt tölthettek el Jászberényben, ahol először egy izgalmas, interaktív játszótéren szórakozhattak, majd megnézték a Lilo és Stich című animációs filmet. Jó kis program volt!
Az ötödik osztály májusi osztályprogramként a vizes élőhelyeket kereste fel a falu határában. Ismerkedtek a Tarna folyó és a Téglás élővilágával.
Az ötödikeseknek a védőnő tartott drogprevenciós foglalkozást. A gyerekek csoportokban dolgoztak, majd megtekintettek egy videót, aminek a tapasztalatait megbeszélték.
Kis Iskolák Diákolimpiája Eger, vármegyei döntő. Iskolánk tanulói a népes mezőnyben a következő eredményeket érték el. Fiú csapatverseny hárompróba, hét csapatból 3. helyezés. Lány ll. korcsoport egyéni, hárompróba 3. helyezés. Lány lll. korcsoport egyéni, hárompróba 2. helyezés. Fiú lV. korcsoport …