1848-as forradalom és szabadságharc – Március 15.: A hatodik osztály előadásában emlékeztünk meg ma az 1848-as forradalom és szabadságharc emléknapjáról. A gyerekek nagyon ügyesen bújtak a hősök bőrébe és egy rendkívül szép műsorral készültek a nap apropóján. Ezt követően átadásra kerültek az elmúlt időszak tanulmányi versenyeinek díjai is.

Mikulás: December 6-án iskolánk alsó tagozatát meglátogatta a Mikulás, aki minden jó gyereknek, vagyis mindenkinek hozott egy-egy csomagot vagy csokit. A gyerekek nagy izgalommal és vidám dalokkal fogadták őt. Az ajándékok átvétele után kézműveskedés, zenehallgatás következett. A képek alapján mindannyian nagyon jól érezték magukat!

56-os forradalmi Műsor: Október 23. Az 1956-os forradalom emléknapja, amiről mi is megemlékeztünk. A hetedik osztály készült ünnepi műsorral, melynek címe „A néma forradalom” volt. Az előadás során nem csak a magyar oldal került bemutatásra, hanem német gimnazisták, szimpatizánsok oldala is, akik kifejezték – néma csenddel – együttérzésüket. A gyerekek nagyon ügyesen bújtak bele szerepükbe, ezáltal hű emléket állítva a forradalom hőseinek.

Tanévnyitó Ünnepség: Szeptember 1-jén újra megnyílt az iskola kapuja, hiszen egy új tanév vette kezdetét. Az első osztályosok megszeppenve ugyan, de nagy bátorsággal, érdeklődéssel kezdtek bele egy vadonat új életszakaszba. Nagyon kellemes hónapokat, jó tanulást, és sok jó jegyet kívánunk minden tanulónknak!