Tanulóinkkal hosszú ideje járunk a Gárdonyi Géza Szinházba. Az idei tanévre is volt bérletünk, melynek köszönhetően négy darabot tekinthettünk meg (Valahol Európában / Olympia / Café Brasil / Anconai szerelmesek). A gyerekek kifejezetten éredekesnek találták az előadásokat, élvezték.

Idén is megrendeztük a húsvéti díszek versenyét, melyre sok szép, otthon készített alkotások érkeztek. A diákok szavazatai alapján eredményt hirdettünk: ajtó – és ablakdísz, valamint asztali dísz kategóriában.

A magyar költészet napja alkalmából versmondó versenyt szerveztünk alsó tagozatos tanulóink között. Sokan jelentkeztek és igazán szépen szerepeltek a megmérettetésen. Felsős tanulóink kvizt töltöttek ki, illetve versfeldolgozást hallgattak.

Földünk 71%-a víz, azonban ennek a vízkészletnek csupán töredéke az, ami emberi fogyasztásra alkalmas. Az emberek többsége sajnos hajlamos arra, hogy felelőtlen módon pazarolja a vizet, bele sem gondolva abba, hogy mi történik akkor, ha elfogy. Tanulóinkban pontosan ennek az ellenpéldáját próbáljuk elültetni, hogy miért szükséges a felelősségtudatos vízhasználat, illetve a víz mellett a tudatos fogyasztás is. A világnap alkalmából különböző programokat szerveztünk alsó és felső tagozatosainknak is. Voltak vetélkedők, közös fotózás, plakátkészítés, kreatív foglalkozás, hogy mindenki megtalálja a számára legjobb programot.

Február 22. a Parasport Napja. Rendhagyó testnevelés órán a felsősök a játékok során megtapasztalhatták, milyen az, ha valaki nem lát, ha valakinek nincs keze vagy lába.

A 3. osztály könyvtári órán vett részt Jászárokszálláson. A gyerekek sok új ismeretet gyűjtöttek a könyvtár működéséről, a könyvtári szabályokról és a kölcsönzési lehetőségekről.

Hétfőn és szerdán délután színházi előadáson mutatták be a hetedikesek és a hatodikosak Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meseregényét. A hosszú készülődés, a próbák megérlelték a mondanivalóját a regénynek. Dzsoni és Árnika mindig segíteni próbált, és általuk gyarapodott a Földön a boldog emberek száma. Boldoggá tették Rézbányai Győzőt és a 12 nagyon testvért, jó útra terelték Ipiapacsot és bandáját. Azt is megtudtuk, hogy csak nagyon akarni kell, és akkor sikerül.

Dóbiás Péter és társai a Mesélő dallamok rendhagyó műsorával ismét remek hangulattal indította a kedd reggelünket. Az előadás során Ludas Matyi és Döbrögi harca elevenült meg az ötödikeseink segítségével, akik aktívan erősítették a szereplőgárdát. 🪿

A 4. osztály január 22-én, a Lázár Ervin Program jóvoltából Budapesten járt színházi látogatáson. Az Új Színházban megnézték A palacsintás király című mesejátékot.

Az ötödik osztályosok Budapesten jártak a Nemzeti Színházban, a János vitéz című előadást nézték meg.

December 10-én Jászárokszálláson jártunk, ahol megnéztük a hittanosok betlehemi előadását. Rendkívül színvonalas, szép műsorban volt részünk. Köszönjük a lehetőséget!

December 6-án alsó tagozatos diákjainkat meglátogatta a Télapó. A jellemzések felolvasása után, átadta a gyerekeknek a megérdemelt csomagjaikat. Ezt követően mindenki a saját osztályában játszott, szórakozott, élvezte a délután további részét.

Nyolcadikosainkkal november 20-án a Fővárosi Nagycirkuszban jártunk, ahol a Lázár Ervin Program keretén belül a Karácsonyi Csodashow című előadást tekintettük meg. A show előtt a Városligetben sétáltunk, a Néprajzi Múzeum tetejéről megcsodáltuk a főváros egy szegletét, átsétáltunk Vajdahunyad várán, megnéztük a Magyar Zene Házát.

Felsőseink november 19-én Egerben jártak a Gárdonyi Géza Színházban, ahol a Valahol Európában című darabot nézték meg. A gyerekek nagyon élvezték az előadást!

Trux Béla regényíró látogatott el Visznekre a Művelődési Ház szervezésében, aki történelmi témájú műveket ír. A felső tagozatosainknak egy rendkívül érdekes előadással készült, melynek témája a középkor volt. 🤴🏽⚔️

Idén iskolánk is felelevenített egy régi hagyományt és első alkalommal rendezte meg a Márton napi lámpás felvonulását. Az iskolába érkező gyerekek és szüleik, testvéreik megismerkedhettek Szent Márton legendájával és a Márton naphoz kapcsolódó népszokásokkal, időjáráshoz fűződő népi megfigyelésekkel. A közös éneklést, mondókázást lámpás felvonulás követte. Az iskolába visszaérve pedig a Márton- napi lakoma, zsíros kenyér és meleg tea várta a több mint 100 fős, lelkes csapatot. Szeretnénk hagyományt teremteni, jövőre is sok szeretettel várunk mindenkit!

Október 22-én, a Földünkért Világnap alkalmából egy játékos vetélkedőt szerveztünk felsős tanulóink számára. A vetélkedőn egyénileg, duóba, illetve nagyobb csapatokba verődve dolgoztak a diákok. A gyerekeknek az internet segítségével kellett kitölteniük egy szöveget, illetve a Kahoot!-on versenyeztek az első helyezésért. 

Október 17-én tartottuk a hagyományos éjszakai túránkat a Mátrában. A hegység gyönyörű őszi formáját testközelből is megcsodáltuk. 🍂🍁🥾

Az 1. és a 2. osztályos tanulók mesedélutánt tartottak a héten, a Magyar Népmese Napján. A gyöngyösi Mesemondó Versenyen részt vett tanulók elmondták társaiknak is meséiket. Ezután közösen ismerkedtek a népmese sajátosságaival. Végül megnézték A kismalac és a farkasok című magyar népmesét és illusztrációkat készítettek hozzá. Rengeteg új ismerettel , élménnyel lettek gazdagabbak. A 3-4. osztály népmeséket nézett meg és a mesékhez illusztrációkat készített. Így emlékezett meg erről a jeles alkalomról és Benedek Elek, híres meseírónk születésnapjáról. Lapbookot készítettek, melyet a gyerekek szívesen színeztek, nyírtak és ragasztottak, hogy elkészüljön az alkotásuk. Mindenki alaposan elkészített, szép munkadarabot adott ki a kezéből. A harmadikosok még bábokat is készítettek és drámájáték keretében egy mese bábozásával emlékeztek meg a napról.

Szeptember 26-án Mátrafüreden jártunk a XIII. Mátrai Erdészeti Nyílt Napon, ahol tanulóink megismerkedtek az erdészek munkájával, az erdei munkákkal, a vadászokkal, vadászkutyákkal, a méhészekkel és a méhészettel. A felsős tanulóink egy rövid túrát is tettek Sástóra a gyönyörű őszi erdőben. 🍂🌳🐝🥾

Szeptember 11-én a már hagyománynak számító jászágói biciklitúrán vettek részt felsős tanulóink. A túrát az iskolától kezdtük meg, míg a végállomásunk Jászágó volt, ahol a napelempark mellett pihentünk meg. A gyerekek élvezték a biciklizést, és a legkisebbnek számító ötödikeseink is hatalmas erőbedobással, kitartással rótták a kilométereket. 😊🚴🏽