A második osztály a márciusi boldogságórán az Apró örömök élvezete témát örömmel dolgozta fel. Örülök ha… játék után a öröm fogalmát, szinonimáit tárgyalta meg beszélgetőkör formájában. Egyéni munkában Örömkereső nagyítót alkottak a gyerekek. Majd két csoportban elkészítették az osztály Apró csodák boltjának kirakatát.







Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy az élet apró dolgai fölött elsiklik figyelmünk, és így van ez az örömforrásoknál is. A rohanó világunkban nem mindig vesszük észre és értékeljük azokat a pillanatokat, amik boldogsággal töltenek el minket. A hatodik osztály Boldogságórán pontosan ezeket az apróságokat elevenítette meg szituációs játékok segítségével.



A hetedikesek Boldogságóráján az volt a feladat, hogy össze kellett gyűjteni, hogy mi okoz örömet az iskolában. A lányok és a fiúk külön csapatban dolgoztak. Végül összegyűlt jónéhány ötlet, és rájöttek a gyerekek, hogy tulajdonképpen egész sok mindennek tudnak örülni… Leginkább egymás társaságának…




A nyolcadik osztály Boldogságóráján az apró örömök keresése volt a feladat. Elsőként a nap örömeit keresték meg, majd „Az élet mindig elbűvöl; annyi örömöt lehet találni a jelentéktelen dolgokban is.” idézetet vesézték ki. Nyitott mondatot kellett befejezniük, mint a „Velem … jót tett, mert…”. Az óra zárásaként az élet örömeit beszélték meg, majd egy mandalát színeztek.



