Az első osztályosok januári osztályprogramként a Kis kedvencek titkos életét nézték meg, miközben elfogyasztották a behozott rágcsálnivalókat és üdítőket. Ez egy egyszerű, mégis szórakoztató program volt, amely tökéletesen illett egy hideg januári délutánra, ahol a gyerekek közösen élvezhetik a filmet és a finomságokat.



A második osztály a januári Boldogságórán a célok kitűzése témakörben megbeszélte, hogy akinek vannak céljaik azok boldogabbak, sikeresebbek és kiegyensúlyozottabbak. Hiszen a célokkal rendelkező emberek sokkal nagyobb eséllyel érhetik el amit szeretnének, mert pontosan tudják, mit akarnak. Meghallgatták A három kívánság című mesét, majd ők is megfogalmaztak három kívánságot.Ezután mindenki gondolkozott, hogy mi legyen az ő egyéni célja, ezután egy varázstükör segítségével elképzelték, hogy ez már meg is valósult. Ezt le kellett rajzolni a gyerekeknek.





A 3-4. osztály a tavasz közeledtét várva medvés rajzok elkészítésével csalogatta ki a mackót a barlangjából.




Az ötödik és a hatodik osztályosok osztályprogram keretében korcsolyázni voltak Gyöngyösön. Nagyon jól érezték magukat.







A hetedikesek ismét a jászberényi korcsolyapályán gyakoroltak. Nem baj, hogy elfáradtak, nem baj , hogy fájt a lábuk, hősiesen fejlesztették egyensúlyérzéküket, élvezték a fejlődést, örültek, hogy csúszkálhattak.

A nyolcadik osztály január második felében – a központi felvételik megirása után – egy ünneplős osztálybulit tartott, melynek keretén belül kifújták a hosszú hónapok fáradalmas készülődését az irásbelire.





